megújítási kockázat

A bankok swapállománya 2012 elejére történelmi csúcsra emelkedett, amiben jelentős szerep tulajdonítható annak, hogy a devizafinanszírozás biztosításában 2008 óta elfogadott üzleti modell a devizaswapok használata. A magas devizaswap-állomány ugyanakkor jelentős pénzügyi stabilitási kockázatokat hordoz − nem csak azért, mert a múltban a swappiacok többször is „lefagytak”. Funkcionálisan megfelelően működő swappiac mellett is jelentős kockázatokat lehet azonosítani. Egyrészt a megújítási kényszeren, illetve a letéti követelmény- („margin call”) kötelezettségen keresztül a bankok érzékennyé válnak az árfolyam-ingadozásra, ami csökkenő likviditást eredményezhet.

A bankok alapvetően rövid és szintetikus forrásból refinanszírozták hosszú lejáratú deviza-jelzáloghitelezésüket. Ez a technika nem elhanyagolható megújítási kockázattal járt, amely elsősorban költségként realizálódott az ügyfelek számára (7. ismérv). A magyar bankrendszer a svájcifrank-hitelezéshez szükséges svájcifrank-forrást nem tradicionális módon – svájcifrank-devizabetét gyűjtéséből, illetve hosszú lejáratú devizakötvény-kibocsátásból vonta be, hanem a mérlegén belül forint- vagy euróbetétből finanszírozta meg. Az ebből adódó, mérlegen belüli nyitott devizapozíciót a bankok jellemzően külföldiekkel kötött, mérlegen kívüli (származtatott) ügyletekkel fedezik.