devizapozíció

Költségként realizálódott az ügyfelek számára

A bankok alapvetően rövid és szintetikus forrásból refinanszírozták hosszú lejáratú deviza-jelzáloghitelezésüket. Ez a technika nem elhanyagolható megújítási kockázattal járt, amely elsősorban költségként realizálódott az ügyfelek számára (7. ismérv). A magyar bankrendszer a svájcifrank-hitelezéshez szükséges svájcifrank-forrást nem tradicionális módon – svájcifrank-devizabetét gyűjtéséből, illetve hosszú lejáratú devizakötvény-kibocsátásból vonta be, hanem a mérlegén belül forint- vagy euróbetétből finanszírozta meg. Az ebből adódó, mérlegen belüli nyitott devizapozíciót a bankok jellemzően külföldiekkel kötött, mérlegen kívüli (származtatott) ügyletekkel fedezik.

Devizapozíciókat nem nyitnak

A swap tehát lényegét tekintve nem más, mint egy azonnali konverzió és egy azzal egy időpontban megkötött ellentétes irányú határidős ügylet. Ez azt jelenti, hogy a swap két oldalán álló felek egy adott pillanatban megveszik és el is adják a szóban forgó devizákat, így devizapozíciókat nem nyitnak , nem hozzák magukat olyan helyzetbe, hogy a két deviza (kereszt-) árfolyamának elmozdulása nyereséget vagy veszteséget okozhasson nekik. Jelentés a pénzügyi stabilitásról – 2003.

FX-swappal finanszírozott spot devizapozíció felvétele

FX-swappal finanszírozott spot devizapozíció felvétele (szintetikus határidős pozíció) Ennek keretében az elsősorban devizapozíciót felvenni kívánó szereplő (jellemzően egy spekuláns) pozíció nyitására a sima határidősnél (outright forward) likvidebb spotpiacot használja, azonban, mivel a kérdéses devizában eszközt nem kíván szerezni (nem akar mérlegében változást látni), köt egy ezt finanszírozó swapügyletet is, melynek spotlába ellentétes irányú az eredeti spotügylettel. Így nettó pozíciója a swap forward-lábára korlátozódik, mely tehát az eredeti spotügylettel (a kívánt pozíciónyitási iránnyal) megegyező irányú, míg a spotlábon nincs pénzmozgás, mérlege változatlan.

Árfolyam-kockázati kitettség

Ha a bank a devizalikviditást egy egyszerű azonnali devizaügylet (konverzió) segítségével biztosítja, akkor az árfolyamkockázati kitettsége fennmarad, s ez pótlólagos tőkekövetelményt vonhat maga után. Ha a teljes nyitott devizapozíció meghaladja a túllépések levonása előtti szavatoló tőke két százalékát, akkor az összesített nyitott pozíció nyolc százaléka után kell tőkét képezni. Mák István−Páles Judit:Az FX-swap piac szerepe a hazai pénzügyi rendszerben