Jogegyenlőség és a koncepciós eljárás

„Haza csak ott van, hol jog is van,

S a népnek nincs joga.” (P.S.)

Ne féljetek! 2016. december 13-án, csak annyi történt, hogy a devizalapú Ft-hitel, és az – egyébként nem létező devizaalapú kölcsön – pénztermékeket értékesítő pénzszolgáltatási szerződések tárgyában, egy másodfokú bíróság kimondta egy egyedi ügyben – amelynek elsőfokú ítélete szerint az adósnak igazsága lett –, hogy :

1. Ilyen szerződés tartalmát nem vizsgálhatja az elsőfokú bíróság, és bizonyítást sem folytathat le a valós, és a szerződési okiratból le nem vezethető olyan körülményekre, amelyek a bank követelés jogát, és annak összegét ténylegesen létrehozták az adóssal szemben a bank könyveiben, a tartós jogviszony alatt.
2. Erre vonatkozó kereseti kérelmet tárgyaló eljárásban, az elsőfokú bíróság bírája, a kereset tényállításaira, bizonyítékai alapján, sem bizonyítási eljárást, sem a bizonyítékok mérlegelését nem végezheti el hivatása gyakorlásakor. Azért nem, mert egy jogegységi döntés ezekre a tényekre vonatkozóan megdönthetetlen bírói vélelmet állított fel minden ügyre vonatkozóan. Dogmát a tényekre, és dogmát a valóság helyettesítésére.
3. A vélelem az, hogy DH tv-ek már minden érvénytelenségi okot, és az érvénytelenség minden jogkövetkezményét levonva, létrejötté és érvényessé tettek minden ilyen szerződést. Adós ezt a dogmát sem vitathatja.
4. Ezért amit a pénzintézet az adósától követel, az létrejött, és érvényes szerződési okirat, és kötelmi jogviszony keretében jogos, és pontosan annyi, amit a pénzintézet követelhet adósától jogosan, ha az adós a követelés elszámolásában hibát nem tud bizonyítani, és az adós a szerződési okiratot aláírta. Tehát egy pénzintézet állítása ebben az esetben nem szorul bizonyításra, állítása maga a bizonyíték, és ezt az adós sikerrel vitássá nem teheti. És bíró sem vizsgálhatja ezt meg kereset alapján. Lényegében ilyen kereset eredményre nem vezethet, bírósági úton nem érvényesíthető. E dogma megdönthetetlen bírói vélelem, a magyar jog része.
5. Kizárólag a szerződési okirat lehet a per tárgya, az a szerződés, és csak az a szerződés és nem más, a tartós kötelmi jogviszony egyetlen körülménye sem vizsgálható az elszámolási kérdéseken kívül. Az adós és a pénzintézet között létrejött szerződés(okirat) pedig nem lehet akarati hibás, és nem lehet semmis, vagy érvénytelen. Bármilyen következménnyel járt is az, mindenképpen jog szerint való. Az adós mindenképpen szerződés alapján fizetni tartozik a pénzintézet állítása és követelése szerint, ha aláírta a pénzintézet által szerkesztett szerződési okiratot, és a pénzintézettől pénzeszközt kapott. A juttatott összeg, és a befizetett törlesztés elszámolását teheti csak vitássá egy adós.
6. Mindez a jogegységi döntés alapján azért nem sérti a törvény előtti egyenlőséget, mert a Kúria ekként döntött.

Csak megjegyezzük, hogy a bíróságok a fenti dogmákba ütköző keresetek tárgyalását idézés kibocsátása nélkül is elutasítják most már sorozatban, némi hiánypótlási trükköt alkalmazva.

A harmadik államhatalmi ág, amely már önmagától is függetlenítette magát, a jogállami, alkotmányos, perjogi, és anyagi jogi kötöttségek alól, 2011. óta követte ebben a másik két hatalmi ágat, és az állam intézményes merevségével, bajban hagyja a saját társadalmát, eltartóit, és Magyarország valóságát, a magyarokat.

Magyarország 3. kifosztása az alattvalónak és adósrabszolgának szánt társadalom, és tagjainak közvetlen megfosztása a tulajdonától, termelési eszközeitől, és anyagi javaitól hetedíziglen, a három hatalmi ág erkölcsi, szakmai és hivatásbeli csődje alapján beteljesedhet. Hazánkban ennek, már csak az Alkotmánybíróság állhatja útját. Akkor van jogállam. Azonban, ha nem állítja helyre ez az utolsó intézmény sem, a devizaalapú 3. kifosztásunk során, a pénzszolgáltatási szerződések pereire a törvény előtti egyenlőséget, és az általános polgári jogokat, akkor nincs többé jogállam.

Ha a Disznófejű-Pénznagyúr érdekeit feltétlenül meg kell védeni egy adósnak a bíróság előtti keresetével szemben megdönthetetlen bírói vélelemmel, akkor a jog nem jogrend, hanem az önkény joga, és lehet tudni ki az elnyomó hatalom, és a társadalom állama ennek kiszolgálója, laboránsa. Mert e perekben a törvény előtti egyenlőség teljes hiánya az a lék az állami intézményünk gályáján, amely minden további devizaalapú, és kamat-alapú, és pénzelőállító banki hatalmat, törvényesít a társadalom felett, és a törvények és az állami intézmények törvényessége viszonylagossá válik, míg a társadalom kollektív alávetettsége az önkénynek mindennapossá. Most és a jövőben. A gyerekeink és utódaink életében is.

A jó tartalmú kereset, eljuthat a luxemburgi Európai Bírósághoz, amely a magyar devizaalapú hitelekre is vonatkozó hasonló, de nem magyar vonatkozású ügyekben, már hozott döntéseket a pénzintézeteket elmarasztalva. A 13-ai ügyben el fogunk jutni mi is Luxemburgba. Meglátjuk, arrafelé milyen a jogállami minőség…

Fél úton vagyunk tehát az Alkotmánybíróság döntése, és Luxemburg, és Strasbourg között. Szégyen lenne, ha kint mondanák meg a hazai intézményeinknek, mit vétkeztek az adós magyarokkal szemben. Ha erre ott sem, és sehol sem kerül sor, akkor tudni fogjuk, ahogyan eddig is tudtuk, hogy a magánpénzhatalom bankja, akárcsak egykor a szovjetek tankjai, mindenhatóknak gondolják magukat.

A társadalom nem mindenható, egyetlen adós sem. De a haza 3. kifosztását biztosan nem fogjuk eltűrni. Mert akkor ezentúl mindent el kellene… És most a Hazánk és a házunk egy és ugyanaz! És akkor nem hátrálhatunk, nem bízhatunk másban, csak magunkban. Mi együtt önmagunkban magyarok.

A Valutaalap alá terelése az országnak, és a 10-szeresére nőtt államadósság a rendszerváltásig, majd a spontán és a törvényes szabadrablás-privatizációval a nemzeti közösségi vagyon elrablása, megsemmisítése és újabb devizaállamadósság… Ezek kibeszéletlensége, és a társadalom tudatlansága a kifosztásáról, nagyobb bűn, mint maga a nemzeti vagyon, és munkaerő lepusztítása. Mint ez a két kirablásunk a rendszerváltás előtt és az alatt.

Nagyobb bűn, de nagyobb veszteség is. Mert ez tette lehetővé, hogy a 3. is bekövetkezett, és „a bankok már a spájzban vannak.” Ha nem takarítjuk őket ki onnan, ott is maradnak. Ha az adósok nem tanítják móresre és alázatra ezeket a felfuvalkodott intézményeket az emberi bölcsességgel, bátorsággal, s becsülettel, akkor a gyermekeinket, utódainkat is ostoba adósrabszolgának nézhetik, és úgy is fogják őket és hazánkat kezelni.

Azon a tárgyaláson a Teremtő tanított minket. Ne a pillanatnyi nyerésnek, és nyereségnek örvendjetek! Mert valami iszonyatos bűzlik Dániánkban. És már háromszor, harmadszorra rabolják meg a magyar társadalmat a talpalatnyi földig. Nem adjuk a Hazánkat és nem adjuk a házunkat, és nem adjuk a jövőnket ismét koporsóba zárni, és utódainkat alattvalóvá tenni! Ehhez bölcs tudás, bátorság és a becsületünk áldozatvállalása kell. Amíg hiszünk a jogállamban, addig van jogállam, mert mi vagyunk a valóság, és nem intézményeink önkénye. Azonban, ha csak az önkény lesz a valóság, akkor nincs mihez lojálisnak lenni, csak az igazsághoz, és kivívott, és nem készen kapott szabadságjogainkhoz.

nemtartozunk.hu