Szélmalmok 1.0 - A makacs jog, és a banküzem flörtje

Az előző részben leírtuk, hogy a pénzintézetek és adósok között létrejövő pénzszolgáltatási szerződések, nem csupán pénzeszköz juttatását teszik lehetővé az adós számára, hanem hitelpénz-tőke, közpénz létrehozásának a magánjogi szerződés keretében történő létrehozásához is elengedhetetlen, a hitelintézet számára. Vagyis az a fogyasztói igény, hogy az adós pénzeszközt kér egy pénzintézettől, az ad lehetőséget arra, hogy egy hitelintézet a semmiből hitel-számlapénz formájában közpénzt hozzon létre. Olyan tőkeként funkcionáló számlapénzt, amely az adóssal szembeni követelésjog nyilvántartásával, a számvitel szabályai szerint, mint követeléspénz jelenik meg a banküzem könyvelésében. Amikor az a mód, ahogyan ennek a hitelpénznek a feltételeit megteremti a hitelintézet, és létre is hozza számlakövetelés formájában az adóssal szemben ezt a hitelpénzt, az teremti meg annak feltételeit, hogy bankjegyet készpénzben kifizessen a hitelintézet pénzeszközként. Vagy azt az adós folyószámlájára mint banki tartozást  az adós javára jóváírja, ahonnan pénzeszköz formájában az adós azt felveheti. De az adós nem ezzel, és nem kölcsön formájában tartozik a banknak. Ezt a pénzeszközt nem is kölcsönként kapja a banktól az adós, még ha a bank fizeti is ki azt az adósnak, vagy bankkölcsönnek nevezik is. Hiszen az adósnak nem ezt, hanem a hiteltartozását kell törlesztésekkel felemésztenie.

(Ezzel szemben, ha a pénzintézetek egyike, nem egy bank – hitelintézet – fizeti ki az ilyen pénzeszközt a hiteltőkére tekintettel, de nem a hiteltőkéből, mert az csak egy követelésszámla adat, hanem a másik pénzintézeti formával, egy pénzügyi vállalkozással fizetteti ki a pénzeszközt, ez a pénzszolgáltatás nem hitel, hanem – ez viszont – már kölcsönnyújtás a pénzügyi vállalkozás részéről az adósnak. Tehát a hitelintézet, a bank, az hitelt nyújt az adósnak ezért hitellel tartozik az adós, és nem a felvett pénzeszközzel. Míg a pénzügyi vállalkozás, mint pénzeszköz elosztója, egy hitelintézet által létrehozott hitelpénzre tekintettel, először, mint hiteladós pénzügyi vállalkozás a refinanszírozó hitelintézettel szemben hitellel tartozik. A bank a részére adja át a pénzeszközt, majd az fizeti ki ezt a pénzeszközt kölcsön formájában az adósnak. Tehát ilyenkor a hitellel a pénzügyi vállalkozás tartozik a refinanszírozó, a hitelszámlapénzt létrehozó bankkal szemben. És a pénzügyi vállalkozással szemben a bank hitelkövetelést tart nyilván, amely a pénzügyi vállalkozás könyvelésében ugyanilyen összegű hiteltartozást könyvel be a bank felé. Erre a hitelviszonyra tekintettel, a pénzügyi vállalkozás pénzeszközhöz jut, amelyet kikölcsönözhet egy adósnak. A pénzügyi vállalkozás könyvelésében követelésként ez a kölcsön összeg szerepel az adóssal szemben, és csak ezt követelheti. Az adós pedig ezzel a ténylegesen kapott kölcsönnel tartozik a pénzügyi vállalkozásnak és a kölcsön pénznemében, és nem a refinanszírozó hitellel, bármilyen pénznemben is van az nyilvántartva a bank könyveiben.)

Halljuk sokfelől, hogy semmi köze az adósnak ahhoz, hogy a bank hogy csinálja a pénzt, milyen módon ad „kölcsön”. Az adós csak azzal tartozik, és a THM szerinti díjakkal a pénzszolgáltatásért, amit ténylegesen megkapott. Ezt adós-érdekvédők is hangoztatják, mert szerintük ez a valóság. A bankok pedig azt, hogy a szerződésben írt adósi kötelezettség a valóság, amit gépi könyvelésük kimutat. A pénzcsinálás a hitelviszonyban senki által nem érthető ismeret, tudás, amely félreviszi egy egyedi jogviszony utólagos felülbírálását, például egy peres eljárásban. Ezért a pénzcsinálás nem tartozik senkire. Sem adósra, sem bíróságra, ennek boszorkánykonyhája… Szerintünk ez hazugság. Mert éppen a pénzcsinálás módja a pénzszolgáltatási szerződések utólagos felülvizsgálatának a tárgya, mert ez határozza meg a pénzügyi termék követelésjogát, és nem a szerződés szövegének általános és esetleges értelmezése.

Mert a tények, a valóság makacs dolgok, és a múltbeli történések utólag nem írhatók át olyan egyszerűen, még jogszabályokkal sem… Márpedig egy peres eljárásban mindig a valóságban megtörtént jogi tények alapján vizsgálható felül, és a múltbeli mindenkor hatályos jogszabályok alapján, hogy polgári-jogi jogalanyok között, milyen valóságos jogviszony jött létre, vagyis milyen jogosultságok és kötelezettségek keletkeztek, és az általuk megkötött szerződésből ez a feltárt valóság és jogi tények levezethetők-e utólag?

Nincs jelentősége annak, hogy ki mit tud, ki mit szeretne megérteni a valóságból. Egy peres eljárásban a tényállításnak a múltbeli valóságra kell vonatkoznia, annak lényeges elemeire, és a bizonyítási eljárásnak is. Ezért a perbeli keresetnek és ellenkérelemnek sem lehet más alapja, mint a múltban megvalósult jogi tények összevetése azzal, ami egy jogalakító szerződésben a felek meghatároztak kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánításukkal. A bíró hivatása összevetni azt, hogy a jogalakító szerződés (előkészítése, megkötése és teljesülése) valósult-e meg a jogi tények alapján a valóságban. Ehhez pedig fel kell tárni egy szerződés valóságos pénzforgalmi történéseit. Ez minden szerződés utólagos felülvizsgálatára igaz. Miért ne lenne igaz ez a pénzszolgáltatási szerződés esetén? Márpedig – ahogyan ezt majd megmutatjuk – a pénzszolgáltatási szerződések utólagos bírósági felülvizsgálatai során nem így történik „valamiért”, tisztelet a kivételnek… A Kúria jogegységi döntéseiben, és a bíróságok előtt lévő egyedi ügyekben, tisztelet a kivételnek, a valóság feltárását a banki követelésről való kijelentések és állítások „pótolják”, és határozzák meg.  Mintha a bank állításai megkérdőjelezhetetlen természeti valóság részei lennének.

Ennek több indoka van. Az első, hogy a jogász idegenkedik többnyire attól, ami pénzügy, pénzügyi jog. Idegen közgazdasági matériaként tekint erre a jogi területre. A könyvelő, a közgazdász pedig a jogot annyira becsüli csak, amennyire a számvitel, és a pénzügyi jog leírja a számok és rovatok narratíváit. A jogviszonyok, és ezek következményei hidegen hagyják. Leginkább a könyvelési lehetőségek, és kötelezvények világában gondolkodik, ha jogszabályt értelmez.

A második indok az, hogy a pénzszolgáltatási szerződések felülvizsgálatához a jogásznak meg kell ismernie a banküzem jogát, a könyvelőnek pedig a jogviszonyok, a kötelmi jogviszonyok jogát. A jogalkalmazó jogásznak tehát egyszerre kell a banküzemmel is tisztában lennie, és a pénzszolgáltatási szerződések sosem ismert jogviszonyával megbarátkoznia, egy közgazdasági környezetnek tekintett banküzem számviteli jog területén.

Továbbá a pénzintézetekre és tevékenységükre mind a speciális, mind a különös jogszabályokkal tisztában kell lennie, az általában ismert kötelmi joggal együtt. Sőt a jogértelmezésben nem a szokott általános szabályok felől kell haladni a részletszabályok felé. Mert a speciális és a különös szabályok nem részletszabályok, hanem olyanok, amelyek megfordítják a jogalkalmazás hierarchikus rendjét is. Lex specialis derogat legi generáli elv érvényesül. Vagyis a pénzszolgáltatási szerződések jogát egy adott a banküzemi tevékenység elbírálásakor, előbb határozzák meg a speciális szabályok, azután a különösek, és csak ezt követően az általános szabályok. Ezért a jogértelmezés, és a jogviszony feltárása is CSAK ezen az úton hiteles, és megfelelő. Ha egyáltalán a bíróságon van késztetés ennek feltárására. Pedig erre alkalmas adósi kérelem esetén ez a kötelesség és késztetés ezt megalapozná… Mert a banküzem pénzügyi termékét értékesíti egy pénzintézet az adósnak a pénzszolgáltatási szerződés által, amit a felek aláírnak. És abból a pénzügyi terméknek a számvitel szerinti banki követelésjoga, így az adós tartozáskötelezettsége, vagy levezethető az írott szerződésből, és a meghirdetett ÁSZF-ből, vagy nem. És ha nem, akkor az ilyen szerződés nem jött létre. Tehát elengedhetetlen a valóság, a tények feltáráshoz, hogy milyen pénzügyi termék valóságos könyvelése van egy adott követelésjogként a bank könyvelésében egy adóssal szemben. Nem elegendő a pénzintézet kinyilatkoztatása erre, hogy mennyivel tartozik az adós. Ahogyan más szerződések esetén ez nem is elegendő. Miért lenne az a pénzintézetek nyilatkozatai esetén?

A B) részben a devizaalapú hitel pénzügyi termék jogát ismertetjük majd, és ennek kibékíthetetlen ellentétét a korabeli közismerettel, és a jogalkalmazás hamis dogmáíval szemben, amelyek akadályozzák az adósok igazságkeresését a perekben, és a bíróságok jogszolgáltatását is. A pénzügyi termékek jogának feltárása a szándékunk szerint, egyaránt szolgálja az adósok érdekét, és perbeli kereseti jogát, és a jogalkalmazók pártatlan, és lelkiismeretes hivatásának a gyakorlását is.

A jogtudomány „valamiért”, maga is elhanyagolta a pénzügyi termékek jogának tudományos, elvi, és gyakorlati kutatását, vizsgálatát, és leírását. Ugyancsak rendkívül hanyagságot mutat a pénzszolgáltatási szerződések jogára, jogviszonyaira (hitel, kölcsön, lízing, stb.) vonatkozó jogi ismeretek terén. Ezért nem csodálkozhatunk azon, hogy sem a közgondolkodásban, sem a közismeretek között ugyanez a hiátus jelen van. Ahogyan a jogalkalmazók számára is vakfolt ez a terület. Ugyanis a pénzügyi jog a jogi oktatásban is perifériális terület, az oktatott tananyag pedig mérföldekre, időben pedig századokkal lemaradt a valóságos pénzforgalmi szabályozás oktatásától. Különösen a banküzem joga területén. Nem csak a nemzeti, de az Európai (pénzügyi) Jog oktatás is elhanyagolja a magánjogra vonatkozó jogterületeket. (Az Eu jogának negligálása, és nemismerete, sőt alkalmazásának visszautasítása, mindennapi tapasztalatunk. Utóbbin nem csodálkozhatunk, ha a magyar bíróságokra kötelező Luxemburgi Bíróság precedensjogáról az egyik szegedi főbíró nyilvánosan kijelenti, hogy az EU Bírósága úri klub, amelynek döntései nem kötelezőek a magyar bíróságra. Vagy ha azt tapasztaljuk, hogy a Pp. és a Ptk. kommentárjának azon fejezetei, amelyet Magyarország legfelkészültebb európai jogász jogalkalmazó bírája írt, és a hozzá hasonló felkészültségű kommentelők, hivatkozásaiban is, az EU jogával összhangban segítik a jogalkalmazást. Míg más fejezetekben az EU jogának analfabétái írják a kommentárt, és az EU jogára semmilyen rálátást sem mutatnak.)

Persze a jog terén ennél is nagyobb a baj. Mert a pénzügyi jogágba IS tartozó pénzszolgáltatási szerződések elbírálásához a jogalkalmazóknak ismerniük kellene a különleges jogalanyokat: a pénzintézeteket, ezek banküzemi tevékenységét, a pénzcsinálás módozatait (a pénzügyi termékeket) szabályozó speciális, különös, és általános érvényű, hierarchikusan felépülő jogi szabályozását, és jogértelmezését. Az utóbbit a lex specialis derogat legi generali elv alapján: a speciális jog rontja az általános szabályt elv alapján. Vagyis a pénzügyi termékekre olyan speciális szabályokat is ismernie kell a jogalkalmazónak, amelyek lerontják a pénzszolgáltatási szerződésekre, általában a szerződések jogára vonatkozó általános szabályokat. És ezért a szabályismereteket és általános jogalkalmazási gyakorlatot is, amelyek általában nehézséget okoznak a jogalkalmazás során. Különösen akkor, ha ezek a szabályok közgazdasági természetűek, könyvelésre vonatkozó jogszabályok, amelyek a jogász számára idegen, meg merjük kockáztatni, visszataszító jogterületet, számviteli jogi környezetet érintenek. Pedig a banküzem, a pénzcsinálás üzemi szabályaitól (speciális: MNB rendeletek és határozatok, pénzügyminiszteri rendeletek, Kormány rendeletek, pl. a ²⁵⁰⁄₂₀₀₀. Korm.r.; különös szabályok: Számviteli törvény, Hitelintézeti törvény) felől haladhat csak az általános, a Ptk. szabályai felé a helyes jogértelmezés.

Ezért a Ptk. alapján, de a Hpt. alapján sem vizsgálható önmagában egy bank követelésjoga az adóssal szemben, a speciális szabályok ismerete nélkül, önmagában a szerződés vizsgálata alapján. Miért? Mert a pénzszolgáltatási szerződés olyan magánjogi kötelmi jogviszony, amelyre tekintettel, és annak ürügyén, a bank puhajegybank pénzt hoz létre hitelpénz formájában, egy értékesíthető pénzügyi termékként. Vagyis a pénzszolgáltatási szerződés a valóságban, egy banki pénzügyi termék értékesítése az adósnak, amelynek keretében a bank a semmiből pénzt állít elő azáltal, hogy követelésjogot keletkeztet az adóssal szemben, számlakövetelést. És a hitelszerződésben ezt a hitelszámla-követelésjogot értékesíti az adósnak. Nem bankjegyet. Követelésjogot. De az, hogy hogyan hozza létre ezt a követelhető számlapénzt (pl deviza alapon), az meghatározza, hogy mi lesz az adós tartozáskötelezettsége. EZ a módozat, és nem a szerződés szövege szerinti jog lesz az, amit a könyvelésében az adóssal szembeni követelésként, és a számvitele szerint nyilvántart a bank az adóssal szemben. Hogyne kellene ismernie a jogalkalmazóknak ezeket a módozatokat, és egy adott adós egyedi szerződésének valóságos banki számlatörténéseit? Hiszen csak abból állapíthatók meg azok a jogi tények, amelyből megismerhetők egy adott jogviszonyra, hogy valóságosan mit, miért követel hiteltartozásként egy bank egy adóstól. Hiszen ezt követeli. És hogy ez a követelésjog levezethető-e a szerződés szövegéből, csak ennek alapján ítélhető meg, enélkül soha. Ugyanis az adós tartozáskötelezettségét a pénzügyi termék határozza meg, nem pedig az aláírt szerződés, amelyből ez a tartozáskötelezettség levezethető, vagy nem. Ez az utólagos felülvizsgálat tárgya egy perben. Mert a követelésjog pénzforgalmi végeredménye az az adat, amit a bank, mint szerződéses követelést jelöl meg egy perben is, és követel az adóstól.

Mert a pénzcsinálásnak, a hitelpénz előállításának számviteli adatai egy adott adósi és nyilvántartott tartozáskötelezettségre megmutatják a hitel előállításának valóságát és ezzel a jogviszony valóságát is. Például azt, hogy egy devizaalapú Ft hitel (devizában nyilvántartott Ft-hitel) csak 2008. január 1. napjától legális követelésjog a számvitele alapján, ezért e dátum előtt ilyen követelésjoga, és adósnak ilyen tartozás-kötelezettsége nem lehetett volna. Például azt is, hogy minden devizaalapú hitel forrásdeviza-hiányos, a Kúria jogegységi sugalmazása ellenére. E hiányt szintetikus devizával, pénzhelyettesítő derivatívával, mérlegen kívüli befektetéssel helyettesítik, ezért a Ft-hitelt szintetikus devizával (befektetési művelettel) ellentételezték, de amely befektetési könyvelési trükk kezdő és befejező műveletei a mérlegben tetten érhetők. És a banki pénzforgalmi adatokkal feltárhatók. Kiderülne az is, hogy egy hitelintézet a valóságos számviteli folyamatok során, a befektetés árfolyamveszteségét hogyan forintosítja át Ft-hitelköveteléssé az adóssal szemben a devizaalapú hitelek esetén, az adós Ft-hiteltartozási számlája. És milyen jogszabályi környezetben, szabályok alapján, és törvényesen, vagy jogellenesen teszi-e ezt meg a pénzszolgáltatási szerződéssel? Mert devizaforrás hiányában, szintetikus deviza-műveletek tartozáskötelezettjévé tette az adóst, a devizaalapú, devizaforrás-hiányos pénzügyi termékkel! A jogalkalmazó EKKOR, és csak ennek ismeretében teheti fel a kérdést, EZ levezethető a szerződés szövegéből, és a szerződés részévé tett ÁSZF-ből? Ez a valóságban és ekként létrehozott hitelpénzelőállítási mód, ebben a pénzügyi termékben? Ennek a hitellel vegyes hitelviszonynak az alanyává válhatott az adós aláírt pénzszolgáltatási szerződéssel? Ennek a pénzügyi terméknek a követelésjoga és adósi tartozáskötelezettsége, amit a pénzszolgáltatási szerződésben a bank értékesíteni kívánt a hitelpénz létrehozásához, a pénzszolgáltatási szerződésből, és ennek a pénzügyi terméknek a meghirdetett ÁSZF-jéből levezethető-e? A devizaalapú hitel-szerződésből levezethető ez? Mindezek a bank könyvelési adatai nélkül nem állapíthatók, mert ezeket a jogi tényeket kell összevetni a szerződés szövegével.

Mi biztosan állíthatjuk, hogy nem vezethetők le a devizaalapú hitelek pénzforgalmi adatai a szerződések szövegéből. Ezért a jogalkotás szégyenfáját bemutatjuk a következő részben, amely ennek a gyalázatos pénzügyi terméknek a hazai kártevését lehetővé tette, sőt a mai napig elleplezi valóságát. De hozzátesszük mindhiába tesszük, ha a jogalkalmazók jogi dogmák alapján, a valóság feltárását szükségtelennek ítélik meg. Igaz, hogy Magyarország „elállamadósítása” nem lett feltárva. Pedig az sem a banki kamatok, hanem az árfolyamveszteség présével történt, és történik, ahogy a mai „devizaadósok” esetében is. Az államot még kézműves módszerekkel csalták tőrbe korabeli feketejánosok. Minket már iparszerű banküzemben előállított pénzügyi termékekkel. De most nem marad titokban kik, és hogyan…

A banküzem jogi szabályozása és devizaalapú Ft-hitel Magyarországon… Ez lesz a következő rész.