Mese a világ minden pénzéről, és a székely atyafiról – I. levonás

mese folytatásokban, csak itt, csak most, csak nektek…

 I. Levonás

Történt, hogy az egyszeri magyar bement reggel a kocsmába, nem másba, és egy pohár pályinkát szeretett volna inni, mert ezt kívánta a fogyasztói szervezete… De pénze nem volt, mert azt beosztották neki mások, mindenek előtt azok, akik afrikai bért adtak neki, de európai áron mérték ki a háza árát, ipari étkeit, és egészsége árát es, no meg az energiát is, köztük azt a pohár pályinkát es, amit éppen megkívánt az szervezete egy reggelen es… (Épített volna ő házat es, de nem volt szabad kis kertje agyagjából, vályogból. Megtermelte vón étkeit is, de nem volt földje hozzá. És lett volna energiája is, ha a szelet, napot nem foghatta volna be oly drágán, vagy lett volna közösségében erdeje. De hát az es másé volt. Talán éppen ezekért is, meg csak úgy amúgy is megkívánt egy pohárka pálinkát. Főzött volna ő magának, ha szabad lett volna, a maga kedvére, de azt sem volt annyira szabad. A szesz-kartell nem akarta engedni neki, ezt a lazaságot sem…)

No azért csak bement, mert bizalommal vót az korcsmároshoz, mégis csak falubelije vót. És elmondta az kocsmárosnak mi járatba jött az kocsmahivatalba. A kimérő azt mondta válaszul a kérésre, kérjen kölcsön valamelyik ottlevő cimborájától… De hát azok es olyan ágról szakadottak voltak, mint ő. DE a korcsmáros azt mondta, ő segít neki akkor, és kezébe nyomta a kévánt pohár hungarikumot, és ajánlatott tett neki, hogy mégse kelljen érte azonnal fizetni, aszonta, hitelbe adja. Az egyszeri magyar megértette, hogy fizetnie kell majd a hitel nevű csoda alapján, de a korcsmáros jó embernek tűnt, mégis csak falubelije, hát rábízta, és reménykedett a jövőben, hogy meg lesz majd annak a kis pályinkának az ára es később.

Hanem akkor a korcsmáros éktelen rohangálásba kezdett, és időnként hozzászólt hősünkhöz es… Azt mondta neki legelőször is, hogy – szavaimat ne szaporítsam tovább –, hogy a pályinka ára 1000 Jó Magyar Ft.

— És te döntöd el, hogyan akarnád azt majd megfizetni részletekben, de kis kamattal, mert mindennek ára van.

Huhú – gondolta az egyszeri magyar, még részlet is, nem egybe kell megfizetni, hát az csudajó. Tán még családja sem haragszik meg ezért a fogyasztásért…

Ezután már csak megírom, mi is történ azon a pályinkaívós reggelen.

Azt mondta a korcsmáros adhatja neki Ft-ban es, meg devizában es az hitelt. És hogy megmutassa mindjárt nagy buzgalomba kezdett.

0.Ha Ft-ban adja, és kölcsönbe, mert ő vállalkozó, csak abban adhatja, akkor az történik, hogy kivesz a saját zsebéből 1000 Ft-ot, odaadja a fogyasztónak, aki azt visszaadja neki, ő meg beteszi a pénztárgépbe, ami nagy csörömpöléssel kinyílik a beblokkoláskor, és ki is van nyomban fizetve. De ez nem hitel. És ő rosszul is járna, meg csak 50 Ft kamatot kérhetne, az ő zsebe bánhatná, ha nem kapja vissza, no meg nem is teheti, mert összekeveredne a magánzsebe az üzleti pénztárral, az meg tilos.

1.Viszont szabad kölcsönt adnia a korcsma pénzeszközéből, és beütötte az árat, kivette az 1000 Ft-ot a pénztár-szekreterekből, átnyújtotta, de nyomban vissza is vette és betette a pénztárba, mondván, ez a fogyasztó pénze, a pályinka ki van fizetve… S ha meghozza annak 100 Ft-os kamatát, és azt az 1000 Ft-ot, amit az előbb kivett, a hónap múlva, akkor rendeztek is mindent. Pályinka fogyasztás helyben fizetve vót, és a pénztár sem károsodott. Nem nagyon értette ezt az egyszerű példát az egyszeri magyar fogyasztó, de a korcsmáros elmagyarázta neki, hogy most kétféle ügylet van a példában. Ő most kölcsönző is volt, és italkimérő is, az egyszerűség kedvéért. Ő most kocsmárosként pályinkát adott, és elfogadta az árát a kölcsönből. Éppen nála vásárolta az egyszeri magyar a kölcsönt, de ez lehetne két hely, két személy is. Nem a pályinka a lényeg, hanem hogyan lesz fizetve. Az egyszeri magyar megértette, hogy a példában nem az italkimérő korcsmáros, és a pályinka ivása a lényeg, hanem hogyan ihat MOST ingyen, és milyen jövőbeli áron. Így hát – már a pályinkától is – kettős látása lett, hallgatva a lelkes korcsmárost, aki hol a kimérő helyén pályinkát ad, hol meg látta azt is, aki finanszírozza helyette annak árát. Azt azért megértette, hogy valamiért olcsóbb, ha a korcsmáros a magánzsebéből adta a kölcsönt, amit nem szabad (50 Ft), és drágább, ha a korcsma pénzeszközét adja oda kölcsönbe, amit meg szabad (100 Ft). Ezért hallgatta tovább a kimért kimérőt.

A korcsmáros azt mondta, tud ő más módot is. Itt van a kocsma tulajdonosa a szomszéd irodában, és ő kér kölcsön 1000 Ft-ot, és majd ő tartozik a tulajdonosnak. S már rohant is az irodába, visszatérve lobogtatta az 1000 Ft-ot, és mosolyogva betette a pénztárgépbe, így ni, fizetve. De mondta azt is, hogy baj van… Mert valamit mondott neki erről a tulajdonos, de nem igazán hallotta meg. Vissza is ment a tulajdonoshoz, és susmorogtak valamit bent.

De visszatért az 1000 Ft-tal, mondta minden rendben – bár még akkor is utána kiabált valamit az irodista úr –, de annyit mondott a korcsmáros, hogy ő bizony nem kölcsönt kapott, hanem hitelt a tulajdonostól, mert nem adhat mást. A tulajdonos sem a saját zsebben lévő pénzét, sem az üzleti ládikája pénzit nem kockáztatja, mert a felesége, a felügyelete, nem engedi meg, csak a hitelt. És még valami…

Azt is elvárja a tulajdonosnak a neje, hogy a korcsmáros csak olyan pénzeszközt adjon kölcsönt a a kocsma üzleti ládikájából, amit a tulajdonos hitelez meg a korcsmárosnak. A korcsmáros sem értette (vagy nem nagyon mutatta), és a fogyasztó sem, mi a hitel és kölcsön között a különbség, és ez még hírös magas bíróságokkal is megesik, mondják… De azért jót mosolyogtak, hogy a tulajdonost milyen szorosan szabályozza a felesége. Mindegy, hitel, vagy kölcsön, a lényeg, hogy a végén legyen meg az az 1000 Ft, a pályinka ára! De elmondta a korcsmáros, mi is történt az irodában. Hogy mi is az hitel.

A tulajdonos elővette kis füzetét, beírta a követelésrovatba, hogy a korcsmáros tartozik neki 1000 Ft-tal 10 hónapi egyenlő részletekben megfizetendő, 10 % kamatra. Majd kivette a saját tulajdonosi üzleti ládikájából az 1000 Ft-os bankjegyet, és hamiskásan azt mondta a korcsmárosnak, hogy az nem pénz, csak egy bankjegy, egy papír, egy csereeszköz. A pénz az, amit ő bejegyzett a füzetkéjébe, hogy követel a korcsmárostól 1000 Ft-ot 10 hónapi egyenlő részletekben megfizetendő, 10 % kamatra. És ezt a korcsmáros írja be a saját füzetkéjébe es, mint tartozást a tőketulajdonos felé. Ne az 1000 Ft-ot, hanem a hitelnyilvántartást. A tulajdonos azt is mondta, hogy ő hitel-pénztőkét teremtett, bocsátott a korcsmáros rendelkezésére, tőketulajdonos lett a korcsmáros, és ezt osztja tovább, a neki adott bankjeggyel, amit egy olyan ládikájából vett ki, mert gondoskodott arról, hogy legyen ott egy ilyen papírhalom, amin hírességek képe és a címlet rá van nyomtatva. Ezeket ő is kapta valahonnan ugyanígy, füzetekbe jegyzett tartozás, és követelés bejegyzésekért. Ezekkel ő is tartozik, mondta. Az ő füzetében MÁS-nak tartozik, az van beírva, és neki is az a pénzforrása, a tőkéje, az a bejegyzés, és nem a bankjegy, amit kapott ennek fejében, ezért a bejegyzésért. És mondá, ez a kétszintű bankrendszer. De ezt a korcsmáros, és az egyszeri magyar sem értette, bár jártak Marxizmus Leninizmus Esti Szabadegyetemre. A lényeg, valahogy lett 1000 Ft pénz a semmiből, a bankjegy meg nem pénz. A fene sem érti miért nem, hiszen ez a papír van a bugyellárisban, akkor miért nem ez a pénz. Hiszen amiben tartják, az a pénztárca. De mondta a korcsmáros, hogy a tőketulajdonos azt mondta neki erre a felvetésre, hogy ő hülye, meg az is aki ilyen földhözragadtan gondókodik. Ha olvasták volna a Tőkét, tudhatnák, hogy pénz az, ami tőke. Az a pénz, ami pénzt fial, az meg a bejegyzés a füzetben. A bugyellárisban meg a bankjegy sosem fial pénzt. Mondta is a korcsmáros, hogy akkor hiányzott, amikor ezt tanulta vóna. Olvasta valahol egy igrictől, hogy a tőkét kellene dönteni, meg hogy ne siránkozzon, de abban sem volt ez ilyen kacifántosan elmagyarázva. Ezért nem is értette, hogy mi a fenét döntsön ki, vagy meg, és  ki, és miért…

Na eddig értek el, amikor kijött az irodából a joviális öregúr, a tulajdonos, és az egyszeri magyarra ügyet sem vetve azt mondta a korcsmárosnak. Azért kérje el, a biztonság kedvéért, a fogyasztónak a karján hordott kisbaltáját, ami megvan vagy 2000 Ft, és adja oda neki kézizálognak. Mire az egyszeri magyar azt mondta, az köll neki fát vágni, nem adhatja. Mindezt elmondta a korcsmárosnak, aki meg a tulajdonosnak. Az meg, mintha már előre tudta volna, csak mosolygott, osztán azt mondta a korcsmárosnak, hogy neki nem is kell a balta, nem is tudna vele mit kezdeni, a kezében sem volt soha. Írasson kötelezvényt alá arról a fogyasztóval, ha nem tudna törlesztést fizetni, akkor a tulajdonosé lesz a balta, és nevezte ezt önálló jelzálogjognak, és ezt a kötelezvényt adja neki oda. Ezzel otthagyta mindkettőjüket.

És bent az irodában már hívta is cimboráját, hogy van egy kötelezvénye egy balek iszákostól, 2000 Ft-ról szóló, baltával fedezett, és adjon neki ezért 1000 Ft-ot, ahogy szokták, mert éppen ennyit vett ki a ládikájából az előbb, és hiányzik onnan, és még ezeret, hogy legyen miből üzletelni, tehát kétezeret. Így is lett…

A korcsmáros pedig, jóemberként megmutatta az egyszeri magyarnak, hogy hogyan is finanszírozza most már az egyszeri pályinkát, az egyszeri magyarnak. De elébb azt mondta, itt van a módjának a leírása, elolvasható a pult alatt, van vagy 200 oldal, és ÁSZF-nek híják ezt a bibliát. És ennek az a lényege, hogy refinanszírozó hitelből adja a kölcsönt, és a jó magyar embereknek van hitele a korcsmában. EZ külön is ki van írva egy táblára a polcon: „Hitel nem alma, hitel van!”. És lőn dél, és a magyari ivó úgy gondolta, a korcsmáros úgy is tudja mit csinál, és tisztességes. Sok lenne olvasni 200 oldalt, különben sem értené a kalmár-nyelvet.

Tehát vitte a korcsmáros a baltás kötelezvényt az irodába, beírta az 1000 Ft tőke tartozást 10 havi törlesztéssel 10 % kamatra a füzetébe tartozásként a tulajdonosnak, ugyanazt a tulajdonos beírta követelésként a vállalkozóval szemben, kihozta a tulajdonos ládikájából vet bankjegyet, amit nyomban megkapott az öregúrtól, a kapott 1000 Ft-ost. Majd betette azt az üzlete pénzes-ládikájába Ft-pénzeszköznek, és közben mosolygott, mint a vadalma az atyafira, de nyomban ki is vette a ládikájából, a pult elé rohant az atyafi mellé, és odaadta azt az egyszeri magyarnak, mint aki éppen kölcsön ad… Az meg kérdezte, miért rohangál a korcsmáros, kapkod itt, mint egy hülye tanító, a tanfelügyelő előtt. A korcsmáros meg azt felelte az atyafinak, hogy úgy van, tanítja a pénz útját, az egyszeri magyarnak.  De ki is vette nyomban a kezéből, mint italkimérő, átrohant a pult megé, és a kocsmapénztárba beütve az pálinka árát, betette a pénztárfiókba. És roppant elégedett volt magával. Ezzel a pályinka fizetve lett. Kérdezte is az atyafi, nem feledkezett-e el a korcsmáros, valami igen fontosról a nagy képmutatásban? Az meg nem értette, csak bámult vissza. Az egyszeri magyar meg neheztel, mondván rólam, meg az italrúl… Na erre, mint lényegtelen dolgot az szent világosság dolgába, odaadta az egyszeri magyarnak a poharat, amely már reggel óta állt a pulton. A szegény szomjasnak már korgott is a gyomra, hát megitta, kicsinyt keserűen.

A mesének vége… Azaz nincs vége, hamarosan folytatjuk, a pénzügyi vállalkozások (korcs-márosok) által nyújtott Ft kölcsönről, és a hitelintézetek (a semmiből tőketulajdonosok) Ft hiteleiről szóló mesénket… A 2. részben, a „devizaalapú” Ft-kölcsönről, és az ugyanilyen Ft-hitelről fogunk csudákat olvasni. A helyszíne és szereplői is ugyanazok lesznek. A 3. részben elmeséljük azt is, hogy atyánkfia hogy keresett igazságot, hogy rántott kardot a világ színe előtt, hogy megszabadítsa a Kocsmai Deviza-kölcsön és a Semmibőljött Pénzhitel nevű Sárkányoktól, az Óperencián innen önmagát es, a hazáját es. Későre jár, azért mesélünk egyszeri magyaroknak az egyszeri magyarról.

 

Aludjatok! Álmodjatok szépeket! De az igazság a mesében egyetemes tudás.

 

nemtartozunk.hu