Illúziók és realitás, adósok és illuzionisták

Tudás, bátorság és becsület. Na lássuk, Magyarország mikrokörnyezetében hogyan is állunk ezekkel.

Az egyik elveszni látszó illúzió, hogy van európai értékrend. Van ehhez szükséges jogállam, jog, Európai Bíróság, Európai Parlament Európai Bizottság… No ez az utóbbi rombolja az előtte felsoroltakat.

Az az illúzió, hogy a nemzetek által létrehozott Európai Unió a miénk, a nemzeteké, és államaiké, és az a realitás, hogy NEM az. Az EU az a multinacionális (itt a szövegszerkesztő helyesírási ellenőrzője azt írta ki nekünk, hogy ilyen szó nincs, és ha felveszem a szótárba, akkor sincs!) magánbankrendszer tulajdonában lévő, az emberiséget rabszolgasorba kényszerítő és megtizedelő, vándorlásra kényszerítő hatalmi struktúrák valósága.

Tehát aki az EU illúziójából indul ki, az nem realista, és nem EU konform (magalkudó, igazodó), és nem píszí (PC: political correctness), nem politikailag korrekt. De mit tehetnénk mást, minthogy úgy teszünk, és politizálunk, hogy nem a valóság, hanem az illúzió rendje lenne érvényben. Miért? Mert ez az egyetlen esélyünk, hogy ez az illúziókból épült Európa még létezzen. Ha ezeket az öreg illúziókat nem tekintenénk Európa alapjainak, akkor a valósággal szemben mire hivatkozhatnánk? Nem mondhatnánk, hogy Európa mai valósága nem a mi választott rendünk szerint való, és nem lenne okunk a valóság mostani rendje helyett visszakövetelni azt a szebbik régit. Amire szerződtünk.

Ezek után egy életünk mindennapjait megkeserítő illúziónak az elveszejtéséről szólunk. Világos, hogy a devizaalapú hitelek minden közgazdasági józanságot sutba vágva, az ország pénzhitel-piacát meggyalázták. A gyalázatosak tudták, a szükséget szenvedő fogyasztók hitelkérelmén keresztül, idegen devizában eladósítani az ország adósait, csak rövidtávú adósbukást jelenthet, vagy a bankok bukását. Valahogy nem az utóbbi következett be. (Mintha ezekért kár lett volna, vagy megállt volna nélkülük az élet. Csődjük esetén azonnali államosítással minden mehetett volna tovább, persze nem kis áldozatokat vállalva… Ahogy az Izlandon történt ugyanilyen pénzügyi termékek következtében.)

Tudjuk, hogy tudták a kitervelőik. Bátorság, becsületes tudás kellett volna ennek feltárásához. De ahogyan a feketejános-kádárista eladósításunk mélytörténete nem lett becsületes tudással, és bátorsággal sohasem feltárva, akként a devizaalapú hitel valóságát is mély és sunyi hallgatás övezte és övezi ma is. A kádárista eladósításunk kézműves gazemberségét a devizaalapú hitelekkel iparszerűen hajtották végre a fogyasztókon, önkormányzatokon és vállalkozásokon is a magánpénz-hatalom hazai laboránsai. Nem lenne már ideje tudni, bátor becsülettel hazánk polgárainak azt, hogy hogyan? És miért?

Nem elég bátran, becsületesen kijelenteni, hogy gazemberség, hazaárulás történt a szó szoros és átvitt értelmében is. Amíg nem köztudás, és közbeszéd tárgya a HOGYAN, és MIÉRT, addig az történhet a jogrendszerben: jogalkotásban, jogalkalmazásban, ami ma történik szinte minden nap a bíróságokon.

Mert addig, tudás, és becsület és bátorság nélkül, a tudatlanság, a gazság, és a buta gyávaság a valóság, és nem a jogállam illúziója, a polgári peres eljárás és anyagi jog, és a törvény előtti egyenlőség a rend valósága. A tudás nélküli bátorság hiába becsületes, mert az így hangzik: „mit érdekel engem, hogyan vertek át, napnál világosabb, hogy átvertek!” Csakhogy a perrendtartásban nincs napnál világosabb, csak bizonyítás. És amíg nincs mit bizonyítani, csak a felháborodást, addig a gazság szolgáltatója csak annyit felel: „aláírta a szerződést, pénzzel távozott!” . Vagyis a realitás az, hogy bele fogsz dögleni néhány éven belül ezért.

Ha a jogállami rend illúziója szerint a jogállam bíróságához fordulunk, a törvény előtti egyenlőség, a perrendtartás, a jogviszonyok jogát tisztelnünk kell. És el kell ugyanezt várnunk a jogállam bírójától is. Leginkább azt, hogy az ügy ura a felperes, és a devizaalapú hitelek fogyasztója védelmére köteles a bíróság. Nem pedig koncepciók beteljesítője a bíróság. Ha egy kereset azt állítja, hogy egy devizaalapú pénzszolgáltatási szerződésből nem vezethető le a megvalósult realitás, és ezért átverték az adóst, akkor azt fel kell tárni a felajánlott bizonyítás alapján. Nem lehet koncepció, hogy DE!, levezethető, még akkor sem, ha egy pénzintézet mondja ezt, de sohasem tudná ezt bebizonyítani. Mert a perrendtartás nevű illúzió betartása, a bíró nevű illúzió dolga, és azt az illúziót kell beteljesítenie, hogy nincs előzetes feltevése arra, hogy az adósnak nem lehet igaz az állítása, és nem vezetne eredményre a bizonyítása, ezért minden további valóságfeltárás felesleges. A jog illúziója az, hogy az adósnak LEHET igaz az állítása, LEHET eredményes ennek bizonyítása, és erről előre, ezt megelőzően nem lehet előzetes véleménye, az illúzió szerint a pártatlan bírónak. Azért sem, mert az Európai Bíróságnak, a magyar bírákra is kötelező illúziója szerint, kötelező illúzió az európai jog szerinti jogértelmezés, a Csatlakozó Szerződés aláírásával keletkezett illúzió szerint. Még akkor is, ha erről sem vesznek semmi tudomást a magyar bírák, a tapasztalataink realitása szerint.

A jogegységi döntés illúziónak megvan a szerepe, de alkalmazásának a korlátai és tilalma is a jogalkalmazás nevű illúzió során. De semmi esetre sem fér bele a jogállami illúzióba az, hogy kereseteket iratmegsemmisítésére használják. Ennek van az Európai Bíróság precedensjoga szerinti, a Magyar Alaptörvény szerinti korlátja, sőt tilalma is. Illúzió? Az! De a jogállami rend illúziója. Nem lehet a realitás iratmegsemmisítését a valóság rendjeként eltűrni, és aszerint élni. Ahogyan Európában sem lehet a realitás szerint. Szembe kell menni ezzel a magyar társadalomnak, a történelemben kivívott (vagy csak illuzionisták által megengedett?) polgári, és peres jogainkért. A társadalom az ügy ura, mindenki más csak szolgája lehet ennek.

Nem tehetünk mást, mint végig kell járnunk az illúziók útját. Kétesélyes. Vagy a realitásnak nevezett gyalázat diadalmaskodik, és akkor az illúzióknak, a jogállamnak, a törvény előtti egyenlőségnek, a perrendtartásnak, a megalkotott jognak nincs realitása, ha pénzintézetekkel szemben egy adós keresi az igazát, vagyis az ország lakosai, társadalma… És ekkor a jogállamnak sem lehet a társadalommal szemben illúziója. Vagy az illúzió valóság, és jogállam van, és a devizalapú hitelek feltárt valósága alapján az ítélkező megállapíthatja, hogy ezek a pénzügyi termékek, amelyeket a pénzintézetek szerződésekkel értékesítettek, laboráns gazemberek ellenünkre használtak a kifosztásunkra. És az állam részéről ehhez, kik és hogyan asszisztáltak tettel, szóval mulasztással.