Az alkotmányjogi panaszt nyilvántartásba vette az Alkotmánybíróság

Korábban beszámoltunk arról, hogy egy devizahiteles alkotmányjogi panaszt nyújtott be többet között a Kúria 6/2013 PJE határozatával szemben, mivel az álláspontja szerint önállósult normatartalommal rendelkezik. A devizahiteles szerint a jogegységi határozat együttesen tartalmaz eljárásjogi és anyagi jogi alkotmánysértést is, – így az közvetlenül okoz alkotmányos sérelmet – mivel egy kereseti állítás vizsgálatát tiltja meg a bíróságoknak eljárásjogi alkotmánysérelmet okozva, ezzel akadályozva egy valós jogviszonytartalom feltárását egy bíróság előtt anyagi jogi értelemben is.

A jogegységi döntés kategorikusan megtiltja a bíróságoknak annak a vizsgálatát, hogy a befektetési jogviszony-elem nem elkülöníthető, hanem szerves része ennek a jogviszonynak, és hitelkonstrukciónak, ezért a jogviszonynak a tartalmát tiltja meg vizsgálni a 6/2013 PJE határozata. És ezzel a hibridre vonatkozóan közvetlenül is sérti az európai jogot, és bírósági gyakorlatot.

Ráadásul anyagi jogi értelemben is megtiltja ezt, mert a befektetést, mint létező banki műveleteket a deviza nyilvántartású hitelnél, a deviza nyilvántartású hitellel kapcsolatban nem annak szerves részeként értékeli, hanem mint valami mellékes banküzemi tevékenységet, amely valamilyen titokzatos módon a deviza nyilvántartású hiteleket lehetővé teszik.

Az Alkotmánybíróság nyilvántartásba vette az alkotmányjogi panaszt, annak érdemi vizsgálatáról később fognak dönteni.

http://public.mkab.hu/dev/dontesek.nsf/0/892BBCC9C32CC2EFC1257DE7005D935A?OpenDocument

 

Az Alkotmányjogi panasz hiánypótlása

Korábban beszámoltunk arról, hogy egy “devizahiteles” alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Kúria 6/2013 PJE határozatával szemben, és annak alaptörvény ellenessége miatt kérte a 6/2013 PJE határozat megsemmisítését. Az Alkotmánybíróság hiánypótlásra hívta fel az indítványozót. A hiánypótlásra adott választ közöljük:

Részlet:

Amikor a beadványozó a 6/2013 PJE határozat alkotmányos felülvizsgálatát indítványozza, mivel az álláspontja szerint eljárásjogi és anyagi jogi alkotmánysérelmet is előidéz a felülvizsgálati eljárásban, akkor olyan normatív erővel rendelkező jogi aktus felülvizsgálatát kéri utólagos normakontroll keretében, mely a jogalanyokra is kiterjedően kötelezően állapítja meg – adott esetben alkotmányellenesen – egy jogviszony tartalmát. Egy kötelezően alkalmazandó, de alkotmányellenes értelmezés kiiktatása a jogrendszerből olyan fontos alkotmányos érdek, amely indokolttá teszi, hogy az Alkotmánybíróság az Abtv. 1. §-a és 21. §-a alapján, mint speciális utólagos normakontrollra irányuló indítványt befogadja és érdemben elbírálja.

Természetesen az Alkotmánybíróság mondhatná azt, hogy az indítványozó majd támadja meg a jogegységi határozat alapján született végzést.

Álláspontunk szerint ez viszont nem lenne megfelelő megoldás az alkotmányos érdek elérése szempontjából, mivel a jogegységi határozat együttesen tartalmaz eljárásjogi és anyagi jogi alkotmánysértést is, – így az közvetlenül okoz alkotmányos sérelmet – mivel egy kereseti állítás vizsgálatát tiltja meg a bíróságoknak eljárásjogi alkotmánysérelmet okozva, ezzel akadályozva egy valós jogviszonytartalom feltárását egy bíróság előtt anyagi jogi értelemben is.

Másrészről, mivel álláspontunk szerint az alapjogszabály alkotmányos, és a jogegységi döntés az alkotmánysértő ezzel az Alkotmánybíróság arra kényszerítené az indítványozót, hogy a bírói döntést támadja meg és ne a jogegységi határozatot. Mindez arra kötelezné az indítványozót, hogy ne az akaratának megfelelő indítványt terjesszen be az Alkotmánybíróság elé, mindez felesleges és abszurd dolog lenne, és alkotmányos érdeket nem szolgálna egy felülvizsgálati eljáráshoz kapcsolódó érintettség miatt, amellyel szemben nincs fellebbezési lehetőség.

Tovább az olvasáshoz

Egy “devizahiteles” alkotmányjogi panasszal élt a Kúria 6/2013 PJE határozatával szemben

Egy “devizahiteles” alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Kúria 6/2013 PJE határozatával szemben, és annak alaptörvény ellenessége miatt kérte a 6/2013 PJE határozat megsemmisítését.

Álláspontja szerint a C-604/11. sz. ügyben az Európai Bíróság által hozott ítélet megerősíti a 2004/39/EK irányelv 19. pontjában foglalt rendelkezésekre vonatkozó kötelezettséget – a nyújtandó szolgáltatás alkalmasságának és megfelelőségének értékelése körében –  ha valamely pénzügyi termék (alaptermék), melynek szerves részeként (hibrid),  az 2004/39/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvben I. mellékletének „C” szakaszában meghatározott  pénzügyi eszközökre vonatkozó, és a felsorolt eszközök bármelyikéhez kapcsolódó az irányelv I. melléklet „A” szakaszában felsorolt szolgáltatások és tevékenységek bármelyikét végzik.

Ezért a szóban forgó pénzügyi terméken belül az alapterméknek (hitellel vegyes kölcsönnek) ugyanannak a jogszabályi követelményeknek kell megfelelnie, mint az annak szerves részét képező befektetési szolgáltatásnak, mivel az a termék szerves részét képezi – akkor is, ha azok beágyazottak illetve rejtettek.

A befektetés (szintetikus deviza) nem egyszerűen banki „fedezeti művelet”, amihez az adósnak semmi köze, hanem ez a pénzügyi termék része. És nem fedezeti művelet, nem forrásteremtés. Hanem az ügyfél tulajdonát képező devizatőke nyilvántartási számlájával végzett banki ellentételező ügylet. Mivel az adós számlájával végzi a bank, és enélkül a hitelviszony sem létezne, a befektetésekre vonatkozó szabályok szerint tehetné ezt meg a bank, az ügyfél hozzájárulásával, és közös kockázatviseléssel. De ez nem így történt.

Az adós álláspontja szerint ezért a deviza-alapú kölcsönnek elnevezett  hibrid jogviszonyban, minden egyes jogviszonynak meg kell felelnie a szerződésnek és minden egyes szerződési pontnak a különböző jogviszonyokon keresztül meg kell felelni valamennyi jogviszonyra vonatkozó szabályoknak. Tehát adott esetben a befektetésre, a hitelre és a kölcsönre vonatkozó szabályoknak egyszerre, és egyidejűleg kell megfelelni a deviza nyilvántartású hitelnek. Ha ennek nem felel meg, akkor nem az a kérdés, hogy érvénytelen, vagy tisztességtelen a szerződés egyoldalú módosítása, vagy bármelyik része érvénytelen, tisztességtelen, hanem az egész tisztességtelen, onnantól kezdve, hogy hogyan értékesítették, hogyan vezették be a piacra, hogyan adták a kölcsönt és hogyan nem tájékoztatták az ügyfelet és hogyan nem vizsgálták a kockázatokat, mint befektető adósi kockázatot (banki árfolyamnyereség, adósi árfolyamveszteség).

Ebből az következik, hogy mind a jogalkotásnak, mind a jogalkalmazásnak ebben a formában kellene ezt a termékértékesítést vizsgálnia, vagyis hogy a bankrendszer kartellban, ugyanabban a formában – az adós devizaszámlájának befektetési műveleteivel előállított – szintetikus devizának nevezett ellentételezéssel nyújtott forint hitelt.

Ez a pénzügyi összetett termék, ez az adós pénzügyi eszközével végzett, és nem forrás alapon végzett hitelezés.  A bank összetett pénzügyi terméke a hibrid, amire az európai jog megfelelő definíciókat alkalmaz és előírásokat, hogy ezt hogyan kell értékesíteni.

Mivel nem így történt, nem így értékesítették, letagadták, hogy ez egy ilyen hitel, ezzel tulajdonképpen a bank, a bankrendszer és az állam is szembe ment a luxemburgi bíróság vonatkozó ítélkezésének és az európai irányelveknek, ezért közvetlenül európai jogsérelem történt.

Titkos beszélgetések a “devizahitelről” – A jogalkotás, jogalkalmazás, és jogérvényesítés ellentmondásai és a “devizahitel” valósága 1.-6.

A Kúria 6/2013 PJE határozata közösségi jogot sért. A jogegységi határozat kötelező a bíróságokra nézve, ezért a jogegységi határozatoknak is meg kell felelnie az EU jogának. Ha nem felel meg, az esetben az érdemi határozatot hozó bíróságnak ugyanúgy félre kell azt tennie. A nálunk deviza nyilvántartású kölcsönnek elnevezett jogviszonyra, mint  az EU joga által szabályozott hibrid szerződésre ugyanúgy alkalmazandó: a szintetikus devizaügylettel (befektetéssel) ellentételezett hitelviszonyra vonatkozó EU jog (az Európai Parlament és a Tanács 2004/39/EK  a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve és a  Bizottság a 2006/73 EK irányelvben meghatározott a 2004/39/EK Európai Parlamenti és Tanácsi irányelvének végrehajtásának részletes szabályai ) , és a Luxemburgi Bíróság, ezen pénzügyi termékre vonatkozó határozatai (C-604/11.sz. ügy).

A jogérvényesítést a Kúria úgy akadályozza (Európában egyedülálló módon), hogy a jogegységi határozatában a jogviszony tartalmát (hibrid) felülírja az eljárásban (kötelező jogértelmezés), a kereseti állítást, és bizonyítást egy tényre (a befektetésre) megtiltja előre . Mindezzel a 6/2013 PJE határozat az elsődlegesen alkalmazandó 2004/39/EK a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelvében megfogalmazott normáktól eloldódik.

 

A jogalkalmazás ellentmondásai 1. by Nem Tartozunk ! on Mixcloud

Tovább az olvasáshoz

A Kúria akadályozza a közösségi jog érvényesülését

A Kúria jogegységi határozata felülírja (jogot alkot) a deviza nyilvántartású (hitel) jogviszony tartalmát azzal, hogy a többféle “devizahitelt” egy jogviszony alá rendeli. Holott azoknál a belső jogok-kötelezettségek, a következmények, a tényállások egészen mások.

  1. devizahitel esetén a bank valamely devizaforrása terhére devizát bocsát az adós rendelkezésére, aki azt devizában köteles megfizetni.
  2. deviza alapú hitel esetén a bank valamely devizaforrása terhére egyszeri devizaügyletből deviza átváltásból származó Ft-hitelt nyújt az adósnak. Ekkor az adós Ft-ban is, devizában is törleszthet, és a deviza-konverzió valóságos.
  3. deviza nyilvántartású, hibrid (szintetikus) hitel. Ebben az esetben lényegében a hitelnyújtó bank a helyi pénznemben teljesít azzal, hogy az adós által devizában vállalt kötelezettségét a bank eszközként kezeli egy befektetésben. Ekkor a bank egy befektetés terhére (mivel saját forrása nincs a kölcsönnyújtásra) és kockázatára nyújtja a kölcsönt azzal, hogy a bank a hitelszerződést, mint befektetési megbízást, a hitel ingatlanfedezetét, mint a befektetés ingatlan-fedezetét értelmezi, és az adós kötelezettségvállalását a hitel hosszú-lejáratú részletekben fizetésére, a befektetés kiegyenlítésére vonatkozó kötelezettségvállalásként értelmezi. DE Magyarországon az ezzel járó felelősség, és kötelezettségek nélkül.

2004 óta csak ilyen “deviza” hiteleket kötöttek a bankok. Mert deviza forrás nem állt rendelkezésre. Csakhogy míg az első két esetben ez egy hitel/kölcsön jogviszonynak felel meg, addig a deviza (átszámításos) szintetikus hitel már befektetéssel vegyes hitelviszony. A deviza (szintetikus) hitelek ezen típusát mindenhol a világon befektetési termékként értékesítették, egyedülálló módon csak Magyarországon nem. Megjegyezzük azt is, hogy a magyar jogban nem típusszerződésként, csak szokásból „elfogadottan” létezik, de jogellenes ezért, míg az EU jogában szigorúan szabályozott ez az összetett pénzügyi termék, ez a hibrid.

A jogérvényesítést a Kúria pedig úgy akadályozza (Európában egyedülálló módon), hogy jogegységi határozatában a jogviszony tartalmát (hibrid) felülírja az eljárásban, a kereseti állítást, bizonyítást egy tényre (befektetésre) megtiltja előre.

image kúria A Kúria akadályozza a közösségi jog érvényesülését tumblr inline nbf6v9iE4f1sgocqi