Perverz banki innovációk nyomában ...

A bankok a kommunikációjukban, és a Kúria jogegységi döntései e tárgyban, a devizaalapú hiteleket összemossák a deviza-nyilvántartású hitelekkel, mintha ezek mind deviza forrású hitelek lettek volna. Holott a hitel nyújtásának a feltételei és következményei, a pénztőke e két formája esetén eltérőek, hatásukban ellentétesek.

Ha a bank (más banktól kapott devizakölcsön, deviza betétjei,) mérlegen belüli deviza forrása terhére nyitja meg az adós pozícióját Ft-hitel formájában (egy számlán), akkor a hitel forrása egyszeri devizaügyletből, deviza átváltásból származó Ft-hitel. Ekkor az adós Ft-ban is, devizában is törleszthet, és a deviza-konverzió valóságos. A deviza drágulása csak az aktuális törlesztő részletre hat ki. A bank saját devizaadósságot nem görget maga előtt a teljes devizatartozásra vonatkozóan (ahogyan a deviza-nyilvántartású hitelnél a befektetésre rákényszerül). A devizaforrás esetén a Ft vagy stagnál, vagy erősödik az ilyen devizával szemben, ahogyan az a devizahitelek kihelyezésekor történt is. Ebben az esetben (valós, mérlegbe könyvelt devizaforrás esetében) azonban a bank kockázata valóságos, és jelentős, mert maga is devizával tartozik a saját törlesztése, elszámolásakor. Ezért ilyen esetben az adóskockázatot is alaposan elemzi, mert az adós teljesítő képessége egyben a bank kockázata is!

Más a helyzet a szintetikus deviza („forrású”), deviza-nyilvántartású hitel esetén, mert ekkor a deviza, és a devizatőke jellege egészen más. Annyira más, hogy nem is forrás! Hanem pénzügyi eszközzel végzett banki ügylet. Csak megjegyezzük, hogy a magyar jogban nem típusszerződésként, csak szokásból „elfogadottan” létezik, de jogellenes ezért, míg az EU jogában szigorúan szabályozott ez az összetett pénzügyi termék, ez a hibrid.

Ennek alapján a deviza-nyilvántartású hitel során devizaforrás nem szükséges az ilyen hitelnyújtáshoz, a hitelnek azonban elengedhetetlen feltétele az ilyen devizaeszköz kezelése egy befektetés formájában. A bank ezt az eszközt úgy állítja elő, hogy a szerződés szerint az adós számára megnyitott Ft-hitelszámla mellett az adós nevére és adataival, a hitelszerződési vállalására, és a hitelfedezeti ingatlanra való tekintettel, a Ft-hitelkerettel összegében megegyező, vételi árfolyamon számolt devizaösszegre egy devizatőke nyilvántartási számlát nyit. Ez a számla, forgalma, léte nem csak az adós, de a bíróságok és a közbeszéd előtt is eltitkolt pénzügyi eszköz.

A szerződés szerint a bank devizában tartja nyilván az adós tartozását: a bank pedig ezt csak devizaszámlán teheti, és mérlegen belül. Könnyen belátható, hogy a bank így ugyanazt az adósságot kétszer tartja nyilván a szerződés aláírásakor, egyszer Ft hitel-számlán, és devizában ugyanazt, egy devizatőke nyilvántartási számlán. Mindkét számla fedezetlen, és forrás nélküli még ekkor. A bank ezt azért teszi, mert az adósnak ezzel a számlájával, mint pénzügyi eszközzel, befektetést fog végrehajtani, hogy a hitelviszonyt létrehozhassa, amely feltétele annak, hogy kölcsönt adhasson. A bank ugyanis nem a vagyonából, a zsebéből ad kölcsön, hanem hitelviszony keretében „teremti meg” a virtuális pénztőkét, aminek terhére ad kölcsönt az adósnak. A szintetikus deviza a deviza-nyilvántartású hitel esetében egy könyvelési folyamat, és befektetés, az ügyfél tudta és beleegyezése nélkül, az ügyfél devizatőke nyilvántartási számlájával.

A valóságban az ügyfél maga „ad” deviza-eszközt a banknak ahhoz, hogy a bank a hitelviszonyt a kölcsön érdekében létrehozza. A bank ugyanis az adós devizatőke nyilvántartási számláját kiviszi mérlegen kívülre. Így a mérlegben már csak egy Ft-hitel tartozás van. Ezzel a bank a saját kockázatát kezelte azzal, hogy a mérlegen belül sem az adósnak, sem a banknak fedezetlen, forrásnélküli devizakötelezettsége nincs. Ezt a devizaszámlát a bank elismerteti a partnerbankjával egy devizaszámla összegével megegyező euro számlával akként, hogy egy befektetési üzletet (swap) köt vele az ügyfél számlájával. Ezt a hitelnyújtó bank csak azért „teheti meg”, mert az ügyfél hitelszerződését (a forrásköltségekre vonatkozó részében) a swap befektetésre szóló megbízásként, a hiteltörlesztési vállalást hosszútávon, a devizaszámla egyösszegű kifizetéseként az időszakos üzlet lezárásának esetére, és a jelzálogszerződést ingatlanra, a deviza-befektetés fedezeteként „értelmezi”. Erre a banknak sem joga, sem alapja nincs azon kívül, hogy más országokban ezt szabályozottan megteheti az adós tudtával. Magyarországon pedig egy befektetővel egy befektetési szerződés keretében. Ami a deviza-nyilvántartású hitelek esetében (mivel a léte sem nyilvános), nem teljesülhet, de a bank mégis így jár el.

Az adós devizatőke számlájával a bank sajátjaként rendelkezik, rendes banki működésnek értelmezi cselekedetét, mert másként nem hozhatná létre a hitelviszonyt. Likviditási problémák, forráshiány miatt nem tudtak volna hitelezni, ezért külső forrás hiányában a bank „szintetikusan állít elő devizát” azzal, hogy az adós számlájával végzett pénzügyi művelet „igazolja”, hogy a forrás nélküli és fedezetlen könyvelt deviza létezik.Létezhet ez a könyvelt deviza így, mivel a bankok „szokásjoga” az, hogyha a semmivel kereskedhetnek, könyvelhetnek, akkor az a semmi „VAN”. Mondhatnánk, hogy ez a két bank perverz könyvelési kreativitása mi közünk hozzá? Csupán az, hogy ez a bank számára kielégítően kezeli azt, hogy az adósságot kétszer könyveli, mérlegen belül, és mérlegen kívül forgatva egy befektetésben, ezért van is deviza terhe (kötelezettsége), meg nincs is a banknak. De ha EZ az ügyfél számlája, ÉS a bank EZT összekapcsolja az ügyfél kötelezettségeivel és az ügyfél hitelszerződésével, és EZ előállítja az adós, adóscsoportok minden valóságos TERHÉT, különösen a deviza drágulását, akkor ugye nem mondhatja egy bank, hogy ezt írta alá az adós. Ennek minden kockázatát, amely az aláírt szerződéssel megvalósul (az árfolyam drágulása és kamatemelkedés ennek következtében, társadalmi vagyon, pénz, és minősítés leértékelődés)? Ugye nem mondhatja a bank, hogy erről tudva, ezt vállalva kértünk „deviza alapú kölcsönt”?

Ha még ma sem írják, vallják be nyíltan, hogy átverték ezzel az adóst, az országot? És még ma is a bíróságokat? Miért nem hiányzik senkinek a világos beszéd erről a pénzügyi termékről, hogy ezt az adós nem vállalta, nem vállalhatta, ha még ma sem tárják fel előtte, miért és hogy döntötte nyomorba őt ez a „rendes”, kreatív banki működés? Sokan, talán nem ennyien, akkor is aláírták volna az adósok ezt a hibridet, ha bevallják erről a bankok, hogy hibrid. De ha bevallották volna, akkor a kockázatelemzés az adósra, és a tájékoztatása a befektetésre nem lehetett volna megkerülhető, és a felelősségüket nem takargathatnák még ma is, és nem háríthatnák át a felelősséget az adósokra még ma is, egyoldalúan és pofátlanul.

És ha a hibridet nyíltan értékesítették volna, ahogyan minden más országban, akkor az adós kockázatát azonnal észlelniük kellett volna, és az adós érdekében azt is kezelniük kellett volna. Csak nem lett volna miből. És ennyi hitelt nem helyezhettek volna ki jogszerű termékértékesítés esetén. Márpedig a cél a minél több hitel kihelyezése, banki kockázatok nélkül, de valós adósbukások mellett. Arattak, mint a halál. Az egyetlen banki kockázat az, ha LELEPLEZŐDNEK.

A hitelnyújtó bank és partnerbankja, tudja, hogy ez a rövid lejáratú befektetés az ügyfél számlájával jogellenes, de a fenti „értelmezésüket” jogszerűnek és szokásos banki műveletnek értelmezik. A hitelnyújtó bank által a partnerbank részvételéért fizetendő díjazást úgy számolják el, hogy az időszak végén elszámolnak a kamatkülönbözettel, és a díjjal. Ennek költségei az adósra közvetlenül nem számolhatók el, ezért ezt a bank az adóstól az árfolyam emelkedéséből, és az árfolyamrés hasznából fedezi. Ezzel a bank a saját deviza kockázatát, bár mérlegen kívül keletkezik „kezeli”: a teljes adósi tartozás ekként való görgetésével egy befektetésben. Ezzel azonban, az adós tudta nélkül, az adós devizakockázatát a bankja maga állítja elő! Később leírjuk, hogyan.

Ezt követően a bank a partnerbank euroszámlája, vagy más forrása terhére, de a swap ügyletre tekintettel, euróból átváltott Ft-ot kap kölcsön és a mérlegbe bekönyveli egy pillanatra. Ezzel az adós Ft hitelszámlája a mérlegen belül Ft-forrással fedezett lesz. A bank ezt is kiviszi mérlegen kívülre és az adós devizatöke nyilvántartási számláját, és ugyanezzel az összeggel: fedezetté teszi. Így az adós teljes tartozása mérlegen belül könyvelt fedezettel, és devizatőke nyilvántartása is fedezettel lett ellátva a könyvelésben. Ekkor zárják a swap befektetést, vagyis létrehozták a hitelviszonyt, és az adósnak kifizethetik a hitelkeret terhére a Ft-kölcsönt. Ez a szintetikus deviza előállítás, és a szintetikus devizával ellentételezett Ft-hitel első lépése. Ez a deviza-nyilvántartású hitel. Az adós számláival végzett könyvelési trükk. 2004-től csak ilyen devizahitelt nyújtottak a bankok, mert mérlegük szerint devizaforrás nem volt.

Mi ezzel a baj?

1. Az adós eszközével, számlájával végzik a tudta, beleegyezése nélkül, mindezekről és hatásairól az adós nem tud.

2. Befektetői pozícióba helyezi a bank az adóst a tudta, beleegyezése nélkül, mindezekről és hatásairól az adós nem tud.

3. A bank a saját virtuális devizakockázatát ezzel kezeli, likviditást állít elő, hogy korlátlan számú és összegű hitelt nyújtson valós kockázata nélkül, a valóságtól elszakadva, de az adós valós kockázatát előállítva, tudta, beleegyezése nélkül, mindezekről és hatásairól az adós nem tud.

4. A bank a tartós hiteljogviszony idejére, szüntelenül megkötendő, és másik „bennfentes” bank közreműködését igénylő befektetéssel tarthatja fenn ezt a hitelviszonyt. Ellenkező esetben tönkremegy, mert a hitelszámlának van hosszú távú fedezete részletekben, de a devizaszámlának továbbra sincs fedezete és forrása sem. És ha a mérlegébe vissza kell hoznia a deviza-adósság-nyilvántartást, akkor az addig elkerült forrásteremtésről gondoskodnia kellene, de erre tőkéje, ilyen nagy adósságállományhoz nincs.

5. A bank és a bankrendszer így az adósai (önkormányzat, vállalkozás, fogyasztó) teljes devizatartozásának nyilvántartását egyszerre kénytelen, a mérlegen kívül, a befektetésben maga előtt görgetni, és szüntelenül megújítani, a hitelek futamideje alatt, a befektetésnek tekintett, könyvelési trükkökkel. Igazolva, hogy a deviza VAN, és mérlegen kívül VAN, és ellentételezi, mint vagyon, a mérlegen belüli és forrás nélküli Ft-hitelt.

6. Partnerbank híján a szintetikus deviza ilyetén előteremtése lehetetlenné válik, miközben minden ilyen hitelszerződésnek ez nélkülözhetetlen feltétele, miközben:

a) Ez azt is jelenti, hogy a bank maga állítja elő a swapban résztvevő  devizák drágulását a Ft-hoz képest azzal, hogy a piacon állandóan, a teljes országos devizahitelből származó  devizaadósságot forintért újból, és újból könyvelten meg kell vásárolni. Ennek eredménye, hogy a kurrens devizák megdrágulnak a Ft-hoz képest. Nem a Ft romlik, hanem a swap devizái drágulnak.

b) Ezért a futamidők végéig ez fent sem tartható konstrukció, mert leminősíti a bankot, a partnerbankot, az országot, az ország adósságát, és az országkockázati felárat is EZ megdrágítja.

c) Ennek a deviza-nyilvántartású hitelállománynak, – a valóságban szintetikus devizával ellentételezett Ft-hitel állománynak – a bevezetése után, a bankoknak kellett azzal számolnia, hogy ez az „A” terv, vagyis a rövid lejáratú swapokkal ellentételezett Ft-hitelek, nem fognak a futamidők végéig fennállni. A devizadrágulás miatt az adósok ellehetetlenülnek, és a partnerbankoknak nem lehet elég díjat fizetni, hogy piaci alapon bennmaradjanak az üzletben, és a swapokban részt vegyenek, elismerjék a devizaszámlákat egy befektetésben.

d) Volt, és kellett lenni egy „B” tervnek, amit a bankoknak előre kellett tudniuk, különben a tönkremenetelükkel számolniuk kellett VOLNA. Ez a „B” terv az, amikor az IMF 3 napon belül az EKB-n keresztül euróval látta el a MNB-ot a „devizahitelesek”, valójában, a devizahitelező bankok megsegítésére. A MNB lépett valamennyi partnerbank helyébe. Innentől a swapok díjai jelentősen megemelkedtek, a csúszóleértékelés eltörlése miatt már 2008. nyarától a devizaárak elszabadulhattak, és minden készen állt arra, hogy az adósok tönkre menjenek, és az adósok tartozása hosszú időkre megalapozódjon.

e) A banknak ugyanis nem érdeke a hosszú távú „deviza-nyilvántartású” hitelek fenntartása, és a befektetések kényszerű maga előtt görgetése. Éppen ellenkezőleg. Az az érdeke, hogy a szerződés felmondásával, de szerződéses, sokszor kényszerhitelezett büntető kamatokkal terhelt, plusz késedelmi kamatokkal, lényegében egy összegben lejárttá tegyék az adós tartozását. Ezzel az adós leértékelődött ingatlanának eltulajdonítását, szerződésen kívüli, de szerződéses kötelezettségekkel előállítja az adósai egyösszegű és lejárt tartozását anélkül, hogy maga előtt kellene görgetni a költséges és kényszerű devizamegújítási kényszerét. Ezeket ugyanis az adós tartozásával faktoráltathatja, a deviza-nyilvántartást pedig a hitelviszony megszűnésével, forrás nélkül, kivezetheti a könyvéből. Nincs mit nyilvántartania a szerződés megszűnése után.

f) Ha az adós galádul tovább fizet, és a szerződés nem mondható fel, addig a banknak a haszna csökken, mert tovább kell görgetnie a devizaswapokat. És a kamatokat, díjakat sem emelheti a végtelenségig. (Bár ennek szerződésbeli akadálya úgy szólván nincs.)

1. Minderre az adósnak szerződési akarata nem volt, mert ezekről, Magyarországon nem tájékoztatta a bankja, az adós kockázata sem volt lényeges a banknak, így nem is elemezte, mert nem volt cél az ilyen hitelek futamidő végéig való fenntartása, de EZ nem is volt LEHETSÉGES.

2. Az IMF hitel szükségszerű volt, a „B” terv szerint, mert ellentételezni kell a teljes magyar deviza-adósállományt. Ennek terhei nem csak a devizahiteleseket, hanem minden magyar polgárt, vállalkozást, önkormányzatot sújtották, így mindenki megfizette a banki kreatív, és innovatív rendes működés árát. Ezért minden magyar polgár, vállalkozás, és önkormányzat „devizahitelessé” vált.

3. Az első FX-swap zárás után a futamidő végéig kellett volna a bankoknak ezt a befektetést végezni, ami kizárt, hogy működött volna annak kockázatai miatt. Azonban az adós, a befektetés szabályai szerint, nem szállhatott ki a befektetői pozíciójából, mert a hitelviszonyhoz kapcsoltan, annak futamidejéig befektetői pozícióba helyezte a bankja befektetői jogok nélkül.

Adottnak tekinthetjük annak  a tudását, hogy a bank a semmiből állítja elő a hitelt akként, hogy a hitel-pénznek csak 2-5 % fizeti be a MNB-nek tartalékráta címén. Azt is, hogy a hitelviszony az adóssal, a könyvelési  feltétele annak, hogy pénzt kölcsönözhessen pénztárából. A hitel-keret feltétele, hogy vagy betéti, vagy vagyoni értékű üzletei, értékei ellentételezzék ezt a pénzügyi eszközt a mérlegében. Még akkor is, ha mérlegen kívül is tarthatja azt a bank, üzleti tevékenység formájában. A mérlegében ezeket az ellentételeket forrásnak nevezzük, ami a hitel-eszköz-pénz forrása. E forrás akár könyvelten, akár virtuálisnak tekintve is valóságos.

E valósághoz képest a „hitelpénz” szintetikus, innovatív, és kreatív akkor, ha a hitel ellentételezése a valóságtól elszakad akként, hogy csupán mérlegen kívül létezik, mint eszközre végzett befektetés, és forrásként sem könyvelhető, és ennek az eszköznek nincs forrása, ahogyan a hitelnek sincs ilyen esetben. Az ilyen szintetikus forrás és fedezet nélküli „hitelpénz” a (deviza)eszközzel végzett mérlegen kívüli befektetés, maga ellentételezi a forrás és fedezet nélküli, mérlegen belüli hitelt. A befektetésből a hitel forrása a mérlegbe könyvelhető, de mérlegen kívülre ki kell helyezni vissza a befektetésbe, mert különben annak a forrásáról a banknak magának kellene gondoskodni a JELENBEN.

De ha a bank EZT a hitelviszonyt egy befektetésben összekapcsolja az ügyfél kötelezettségeivel és az ügyfél számlájával és hitelszerződésével, akkor ebben az „innovációban” a bank a jelenben összetolja a jelenbeli, és jövőbeli követelések és kötelezettségek jogát, így a bank a jelenben az adós számlájával végzet befektetést a saját forrásának tekinti. (DE Magyarországon az ezzel járó felelősség, és kötelezettségek nélkül.) HOLOTT mindez MÉRLEGEN BELÜLI ESZKÖZ VOLT EREDETILEG az adós pénzeszköze, az adós nevén és az adósé, mivel azt már az adós rendelkezésére bocsátotta a bank.

Így az egyszerre fedezi a hitelt mérlegen belül, és a mérlegen kívüli ellentételező befektetést. E befektetés rövid lejáratú üzlet, a hitel hosszú lejáratú futamidejéhez képest. Az ilyen tartós hitelviszony feltétele az, hogy az ellentételező befektetést, kényszerűen, és a hitel futamideje alatt folyamatosan meg kell újítani. Ha erre a bank nem képes, akkor a hitel bedől a hibájából, és mind a hitel, mind a pénzeszközzel végzett befektetés veszteség. Sok ilyen hitelbedőlés esetén a bank tönkremegy.

Ezen perverz banki (könyvelési) innovációt a bankrendszer ma is „forrásteremtő” műveleteknek bagatellizálja! A közbeszéd, a bíróságok, a Kúria, a törvényhozás mindezekről tudomást sem vesz! Ideje választ adni, miért? És meddig?